Az macskafélék közvetlen őse a
Pseudaelurus
volt, amely nagyjából 20–10 millió évvel ezelőtt élt. Korábban úgy
gondolták, hogy a család összes tagjának közös felmenője a még ősibb,
nagyjából 25 millió éve élt
Proailurus volt, de újabb kutatások szerint a
Proailurus a macskaalkatúak bazális csoportja volt, vagyis a macskaféléken kívül feltehetőleg többek között a cibetmacskafélék és a mongúzfélék is tőle származtathatók.
Az oligocén vége felé megkezdődött az éghajlat lassú lehűlése, ami később a legutóbbi jégkorszakhoz
vezetett. A környezet megváltozott, az elsivatagosodás következtében
kevés volt a zsákmányállat. Ahhoz, hogy egy ragadozó ilyen körülmények
között vadászni tudjon, különleges érzékekre volt szüksége. Mivel a
zsákmányállatok mérete nőtt, a macskáknak alkalmazkodni kellett, így
egyre nagyobbak és erősebbek lettek, persze megmaradtak a kisméretű
macskák is.
Fejlődésük során a macskáknak több, evolúciós zsákutcának tekinthető,
kihalásra ítéltetett csoportjuk is létezett. Ilyenek például a kardfogú macskák.
Ezek az állatok falkában vadásztak és hatalmas, akár 30 centiméter
hosszú szemfogaik is lehettek. Evolúciós szempontból nagyon fontosnak
bizonyulnak ugyanis több millió éven keresztül ők voltak a
csúcsragadozók a Földön. Első fajaik úgy 10 millió éve fejlődtek ki, és a
holocén elején haltak ki. Egyik legismertebb nemük a
Smilodon.
A legújabb DNS-vizsgálatok szerint, a legősibb, ma is létező nemük a
Panthera – ide tartozik az oroszlán, a leopárd, tigris és a jaguár. Legkésőbb kifejlődött nem a
Felis, ahova a vadmacska és a házimacska is tartozik.
A vizsgálat szerint a macskafélék ma élő nemei az alábbi 8 fejlődési vonal mentén fejlődtek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése